Nelli szüléstörténete 2021.01.06.

Tegnap éjfélkor kaptam volt AUM Blahás Kismama jógásom szülésbeszámolóját. Nelli babája mindjárt első szülinapját ünnepli már. Nagyon megörültem, hogy Nelli ennyi idő után mégis rászánta az időt, és megírta nekem - és nektek - a szüléstörténetét. Bár volt kis kéjgáz és oxitocin is, de Nelli annyira pozitívan és napsugarasan élte meg a szülését, mindent elfogadva, együtt áramolva, hogy az írásának a lendülete csak úgy sodor magával. Nagyon ügyesek voltak! Ezúton, utólag is gratulálok, nagyon jó volt olvasni a soraidat, Nelli.
Olyan szép ez, lányok, nincs két egyforma nő, nincs két egyforma baba, nincs két egyforma várandósság, nincs két egyforma szülés. Mindannyian egyediek és csodásak vagytok! Én minden egyes szüléstörténetet olyan kíváncsian olvasok, mint a legizgalmasabb kalandregényt, mint a legmeghatóbb romantikus költeményt. Mindannyian tanítotok valamit! Köszönöm, köszönjük! :)
"Kedves Éva!
Mindenek előtt szeretnék Neked egészségben, örömökben gazdag Új Esztendőt kívánni!
Kornélia (Nelli) vagyok, és kismama jógára jártam Hozzád pár alkalommal 2019.november - 2020.január között az AUM-ba (Blaha Lujza térnél). Utoljára majdnem egy éve, 2020. január 25-én találkoztunk a Babás Fejlesztő Műhelyen. Azt, hogy még mennyire időben történt a találkozásunk, mi sem mutatja jobban, minthogy Debora baba 3 nappal később útnak indult és világra is jött. Utána úgy elszaladt velünk az élet, hogy nem is találtam meg a megfelelő pillanatot a szüléstörténetem megírására - holott hihetetlenül hálás vagyok Neked azóta is a praktikus, hasznos, gyakorlatias információkért. Hiszem, hogy mindezeknek is köszönhető a csodálatos szülésélményem, amelyet most szeretnék megosztani Veled (így egy év elteltével).
Az előtörténetem annyi, hogy egyke gyermek vagyok, akinek az Édesanyja folyton arról mesélt, hogy élete legszörnyűbb élménye volt az én születésem és a mi családunkban mindenki császáros. Valamint szeretem a kontrollt, ámbár az elmúlt években már sokat fejlődtem a váratlan helyzetekhez való rugalmas alkalmazkodás területén.
A várandósságom alatt végig jártam kapcsolatanalízisre, amelynek során sikerült is a kapcsolatfelvétel a babámmal. Illetve külön Kriston-tornát is tanultam az utolsó hónapokban. Szorgalmasan ittam az erdei málnalevél teát és kentem a gát olajat.
Ámbár február 14-re voltam kiírva, valahogy végig tudtuk a párommal, hogy "ez a baba 8-as lesz", így mi február 8-ra vártuk. Azt is tudtuk, hogy nagyon határozott egyéniség lesz, így ő a 8-at úgy értette, hogy január 28. :)
Január 27-én napközben voltak az esedékes CTG-n: gyerek rendben, induló szülésnek nyoma sincs. Este volt még egy szakmai publikáció leadásának a határideje. Mondogattam is a babának, hogy ez nagyon fontos, ha leadtam, akkor utánam a vízözön - már csak a várandósság hátralévő idejére fogok fókuszálni. Kivárta. De csak ennyit és nem többet.
Este, még egy előérzetnél fogva ellenőriztem interneten, hogyan is néz ki a nyákdugó, hogy felismerjem, ha eltávozna. Illetve biztos, ami biztos, végig csináltam a kapcsolati analízis utolsó leckéjét, amely a megszületésre készíti fel a babát. Így merültem mély álomba a kanapén, ahová a várandósságom ideje alatt költöztem ki.
Hajnalban arra ébredtem, hogy fájdogál a hasam. Nem erősen, de fel-felébredtem. Enyhe-közepes menstruációs fájáshoz hasonlítanám. Gondoltam, jóslófájás, van még idő, aludjunk. Amikor már picit erősebb lett, lemásztam az ágyról, négykézláb térdelve gyakoroltam a Tőled tanult lazító mozdulatokat, 'ellélegeztem' a fájdalmat. (Ez nagyon-nagyon fontos és hasznos információ volt az óráidon: ellélegezni a fájdalmat!!!) Olyan jól ment, hogy visszafeküdtem aludni és olyan hajnali 6 körül mentem wc-re. Gyanús volt a 'produktum', ezért lámpát kapcsoltam ... Hopp, ez a nyákdugó ... Ezen a ponton azért már jobban fájt a pocak, így felébresztettem a férjem. Mondtam neki, hogy elment a dugó, fájdogál a hasam. Kérdezte tőlem, hogy mértem időt? - Azt feleltem, miért mértem volna, hiszen még nincs itt az idő, ez biztosan csak jósló, hiszen nem fáj annyira. Na, erre ő kicsapta a stoppert az asztalra. Szabályos 2 perces fájásaim voltak. Ő ettől annyira izgalomba jött, hogy azonnal hozta a csomagokat, felpakolt, hogy indulunk a kórházba. Én még az autóban is meglepve ültem, hogy mos komolyan szülni megyünk? Áh, biztosan majd hazaküldenek, hogy vaklárma ...
Beértünk a SOTE-re (Üllői út), csengettem a szülőszobán. Ahogyan tanították, tömören közöltem, hogy 2 perc. Megvizsgált az ügyeletes orvos, és megállapította, hogy szépen tágulok. Ekkor nekiszegeztem a döbbent kérdést: Akkor most szülünk:)? Úgy meglepődött ezen a kérdésen, hogy azt válaszolta: Hát, nagyon úgy néz ki!
Amíg arra vártam, hogy elhelyezzenek, a folyosón a Te szavaidra gondoltam: most felülünk a hullámvasútra, és rá kell bíznom magam a testemre. Nincs kontroll, csak elengedés, átélés, lélegzés és a baba támogatása az úton.
Reggel 8-ra így már bent voltam hálóingben a szülőszobán. Értesítették az orvosomat, és egy csodálatos szülésznőt kaptam. Őt nem fogadtam, de Nála jobbat nem is találtunk volna. Kedves, türelmes és nagyon hozzáértő volt.
Bevallom, kicsit zavarban voltam, amikor ott álltam az üres szoba közepén, hogy 'és most mi fog történni?'. Miután a CTG-n ellenőriztek, a dokim is megjött. Mivel nem éreztem a magzatvizet elfolyni, ezért ellenőrizte (nem fájt) - akkor ment el igazán. Utána egy nagylabdára ültettek és indult a 'buli'. Mondtam, hogy nem akarok hős lenni, minden érzéstelenítőt elfogadok - de a szülésznő nevetve azt mondta, már most annyira előrehaladott vagyok, h késő van az epihez. Így maradt a kéjgáz. (Jó anyag! :) ) Nagyon jó ritmust sikerült találni, hogy szippantok a kéjgázból - jön a fájás - ellélegzem - megy a fájás - szívok a kéjgázból. Pörgött az agyamban, hogy rá kell bíznom magam a testemre. Illetve mindig egy képhez tértem vissza gondolatban, amelyet még a kapcsolatanalízis során Debora mutatott nekem. Ez volt ami közös képünk. Erre koncentráltam és igyekeztem beszélni hozzá.
Az orvosom szerint nagyon gyorsan kitágultam. Utána 2,5 órát arra vártunk, hogy magától a perem is eltűnjön. Végül azt az orvos elmasszírozta (ez sem fájt), így indulhatott a szülés. Mondták, hogy tolni kellett volna, attól eltűnne. Mondtam nekik: Jah, hát miért nem mondták korábban, akkor nem lélegzem el tovább a fájdalmat. Mivel ezen a ponton már picit fáradtam, adtak egy pici oxyt a végső lendülethez.
Az orvosom a hüvelyemben megérintett egy pontot finoman, és mondta, hogy azt kell éreznem, hogy oda nyomok. Elmondta, hogyan vegyem most a levegőt: tüdőbe szív és bent tart, nem enged ki szájon, nem cicceg. Az érintése nagyon sokat segített, mert meg volt az izomtudat a Kriston-tornáról. Így lényegében 5-7 tolásból kint volt a kislányom. Az első igazán nagy tolásra kibukott a feje, a másodikra éreztem, hogy kificcen a baba. 12:05-kor A férjem végig ott volt velem, ő fogta közben a térdemet, így ő látta ezt a fantasztikus pillanatot. Ő mondta, hogy egyszerre mennyire ijesztő és csodálatos, hogy ott fekszik mozdulatlanul az a kis test, aztán mintha megnyomnának rajta egy gombot, hirtelen minden rendszer betölt és életre kel. :)
Debora baba szinte nem is sírt. Mintha mosolygott volna rám, egyből megtalálta a cicit és elkezdett szopni.
Utána kaptam még egy kis kéjgázt, amíg rendbe tettek. A szoba távoli sarkában ült a férjem, a meztelen mellkasán a babával. Az én kezemet pedig egy ismeretlen, nagyon kedves hölgy fogta, miközben a szülésznő és az orvos ténykedett. Mielőtt magunkra hagytak az aranyórában, azt mondták, hogy a miénk egy hihetetlenül jó hangulatú szülés volt. :) Azt is elmondta a doki, hogy a 4 órából kb 3 óra felesleges várakozás volt, ha előbb tisztázzuk mikor kell tolni, akkor egy óra alatt meglettünk volna.
Ha valaki megkérdezte volna tőlem a szobából kifelé menet, hogy szeretnék-e következő babát, akkor azt feleltem volna, hogy ha ez ilyen, akkor már holnap! :)
Nagyon hálás vagyok az orvosomnak, mert hihetetlenül jó szakember. Végig azt éreztem, hogy anya és babaközpontú, nincsen semmi kényszer. Hagyott nekem elég időt mindenre, és abszolút gátvédelemmel történt az egész szülés.
A szülést követően talán a 3 kórházban töltött nap volt a legkimerítőbb, a hangoskodás, jövés-menés, állandó vizitelés miatt. Illetve én speciális étrendet kértem, amelyet nyugtáztak, majd ebéden kívül semmi. Így a férjem hozott nekem rendes ételt.
14:00 körül vittek végül fel a szülészeti osztályra. Bevallom őszintén, este 20:00-ig nem mentem a babáért. Kihasználtam az időt, hogy picit pihenjek, megfürödjek, feldolgozzam az élményt, hogy reggel még ketten vagyok, most meg már egyedül ismét.
A szobatársamnak hála, az anyagcserém is gyorsan beindult. Azóta minden kismam ismerősömnek sűrűn ajánlom, hogy legyen a csomagjában egy zacskó aszalt szilva. :)
Éjjel aztán alig tudtam aludni, mert folyton azt figyeltem, hogy lélegzik-e a baba. Néha meg furcsán szörcsögött. Végül a saját megnyugtatásom végett kértem egy légzésfigyelőt alá, hogy én nyugodtan alhassak. Ezt is azóta ajánlom minden kismamának, hogy bátran kérjen a baba alá légzésfigyelőt, ha ezen múlik a pihenés.
Miután haza mehettünk a kórházból, otthon tudtam egy kiadósat aludni, a férjemnek hála. A tejem is szépen elindult. Igazság szerint minta babánk van szerintem, mert nagyon könnyű volt vele, kezdettől világosan kommunikálta az igényeit. Május 1 óta átalussza az éjszakákat (este 21.00-től reggel 9:00-ig).Szoktam is viccelődni vele, hogy két olyan mormotának, mint amilyenek mi vagyunk a férjemmel, csak kis-mormotánk születhetett. :)
Ugyanakkor hazudnék, ha azt mondanám, nem volt nehéz az első 6 hét. A teljes átállás a szülői létre. Próbára tesz a természet: regenerálódna a szervezet a szülés után, de aludni nem tud eleget a 3-4 órás szoptatások miatt, közben meg még termeli is a tejet. Egészen idáig nem értettem, hogy egy kis csepp emberi lény miért jelent 24 órás elfoglaltságot két felnőtt embernek. Már értem! (És minden tiszteletem az egyedülálló anyáké!) Volt egy pont, ahol még a kiegyensúlyozott háttér ellenére is megcsaptak olyan gondolatok, hogy elég jó anya vagyok/leszek-e, képes vagyok-e én erre, tényleg ezt akartam-e? Szerencsére a férjemmel ezeket át tudtuk beszélni, de ennek köszönhetően megértettem, hogy miért is olyan veszélyes és alattomos dolog a szülés utáni depresszió.
Debora fejlődése során többször is vissza tudtam nyúlni a Tőled kapott anyagokhoz. Egyrészt a babamasszázs nagyon hasznos volt! Nem volt ugyan hasfájós a baba, de kellett lazítani az izmain.
Szintén Te hívtad fel a figyelmet arra, hogy mire kell figyelni a fejlődés során. Így vettük még időben észre, hogy nem akart a hátán aludni és nem gömbölyödött be a hurci kendőbe. Így az első hullám kellős közepén elvittük egy privát intézménybe és ki is derült, hogy le vannak tapadva és merevek az izmai. Ezen pár alkalmas Pfaffenrot manuálterápia rengeteget segített, és mára minden rendben.
3 hét múlva már Debora egy éves születésnapját fogjuk ünnepelni! Hihetetlen, mennyi minden történt ebben az egy évben!
Köszönöm Neked a rövid, de nagyon hasznos, közösen töltött időt, amire most is szeretettel gondolok vissza. Bízom benne, hogy a jövőben ismét lesz alkalmam csatlakozni az óráidhoz!
Köszönöm azt is, hogy elmesélhetem Neked a történetemet és ezzel egyben visszajelzést is adhatok!
Szeretettel,
Nelli"



Kövess minket a Facebookon